Száz fabula (1566) :
A farkasról és a bárányról
Egy farkas igen szomjú elméne innya a patakra. Midőn ivott volna, alátekénte a patakon nagy messze és láta ott egy bárányt, hogy innék a patakból. Alásiete ez okáért a bárányhoz és mondá annak: Miért zavarod fel a vizet énnékem? Miért nem hagysz innom? Mondá a nyavalyás bárány: Hogy zavaríthattam volna fel a vizet tenéked, holott ide alá ittam legyen, te kedig tova fel, honnét aláfoly ide a víz. Mondá a farkas: Micsoda? Lám, szömbe mersz szökni velem; miért szidogatsz? Mondá a bárány: Jaj, nem szidlak, jó uram. Mondá a farkas: Mind te, mind szüleid, és minden nemzeted ellenségim voltanak énnékem: az apád is ugyanezen bosszúságot művelé rajtam hat hónappal ezelőtt. Mondá a bárány: E világon sem voltam én ekkor. Mondá tovább a farkas: Mindenütt kárt tész: vetésemet sem tarthatom meg miattad, mert mindenütt elrágod. Felele a bárány: Hogyhogy rághatom el vetésedet, holott nincsen fogam? Megbúsulván a farkas, mondá: Pokol érne ok-adásoddal; bezzeg megfüzetsz; és ottan megfojtá, s megövé.
Értelme:
E fabulával írta meg Ezópus e világi dúsoknak és kegyetleneknek hamisságát és kegyetlenségét, hogy nem gondolván sem az Istennel, sem annak igazságával, a szegény ártatlanokat minden ok nélkül megnyomorítják: Dühös nevet költenek az ebnek, csakhogy megölhessék. Vagy ötte meg a háját avagy nem, de pálcát keresnek neki. Ugyan bűnös a csősz, vagy vétközett a szegény ember, avagy nem. Pauper ubique iacet. Jaj e nagy hamisságnak.
(2. fabula)